2015. március 13., péntek

BL sorozatok, az új kedvenceim!

Sokan biztosan nem tudjátok, hogy mi is indított el Ázsia irányába engem. Nos az egész az animek-kel kezdődött, legfőképpen a Dragon Ball-lal és a Sailor moon-nal. Ezt egy ideig nagyon, nagyon sok anime követte, de egyszer végül elértem egy szintet, amikor valahogy besokaltam tőlük és ekkor láttam meg az első koreai sorozatom plakátját. 
Mai napig nem emlékszem, hol találtam rá, vagy hogyan, de nem tudtam kiverni a fejemből. Ezért addig kutakodtam utána, míg rá nem leltem, mi is az. Az I miss You című sorozat volt az. És innentől nem  eresztett, nem volt megállás sorozatok és filmek terén. Vegyesen nézek japán, thai és koreai sorozatokat, filmeket, mára már 100 környékén járok sorozatokból, és filmekből is rengeteget láttam. 
Aztán pár hónapja újra elkezdtem anime-ket nézni, és végül belekóstoltam egy új műfajba, méghozzá a shounen ai és yaoi műfajokba. Nos, ezek a művek, amiket én néztem, ugyanolyan romantikus történetek, csak valahogy számomra sokkal inkább érzelmesek, szívdobogtatóak. Ezekben a történetekben nem férfi és nő a főszereplő, hanem két férfi. 
Na, itt ugyancsak nem volt megállás számomra, mert belekezdtem BL (Boys love - fiú szerelem) típusú filmekbe is. Már párat végignéztem, és nagyon tetszettek. Nem a legjóképűbb színészek játszanak benne, de remek színészek. Most fejeztem be a Takumi-kun series című 5 részes japán BL doramát, és azt hiszem kijelenthetem hivatalosan is, hogy: megőrültem.

Szerintetek lehetséges, hogy valaki "belezúgjon" egy olyan színészbe, aki éppen meleget játszik?
Mert ha nem, akkor valóban, hivatalosan is megőrültem. És diliházba vonulok...de lányok, nézzétek meg ti is ezt a fiút (férfit, hiszen két évvel idősebb, mint én)...és mondjátok meg nekem, ha tévednék, hogy az arcáért minimum 10 év börtönt kéne kapnia...plusz 5 év a gyönyörű szemeiért :D
(Lehetséges, hogy csak a betegség húzódott rá az agyamra...vagy a fejemre... :D )

Sajnos nem sok sorozatban játszott még a színész, és filmekben sem éppen romantikusakban, de remélem, hogy ezt követően fog. A színész neve Baba Ryoma, hátha valaki kedvet kap hozzá! :D
Ti néztek ilyen sorozatokat? Ha igen, kinek hogy tetszik?

A Tumblr-ön találtam a sorozatról ezt a figyelmeztető szöveggel teli képet, gondoltam berakom ide, hátha ti is jót nevettek rajta és talán magatokra is ismertek benne :D
"Rajongói figyelmeztetés! Ha ezt a sorozatot megnézed, az megszállottságot, magadbazárkózást, érzelmi instabilitást, szexuális gondolatok felbukkanását valamely szereplő iránt, rajongást, függőséget a szociális blogoldalak iránt valamint őrületet okozhat, amely lehetséges, hogy ideiglenes, de az is lehet, hogy nem."

14 megjegyzés:

  1. Szerintem óhatatlanul belebotlik az ember előbb vagy utóbb ezekbe a művekbe, ha manga, anime illetve live action rajongó. :]
    Az első, amit láttam és azóta is nagy kedvencem, az Ai no Kotodama, amelyet a Sekai Fansub készített el hardsub-ban; s ha jól emlékszem anno az Animax csatornán is leadták magyar szinkronnal (vagy felirattal?) a Gravtation-t és a Mirage of Blaze-t.
    Takumi-kun-nál nem tudom nem lecsapni a labdát, amit a neve adott fel! :D "Nagyon baba!" :D Elnézést a béna poénért, de valóban szép szeme van, helyes. :]
    (Minden tiszteletem az övé, hogy fiatal színészként bevállalt egy szerepet, amellyel akár be is skatulyázhatják! )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyen véletlent...én is az Ai no kotodama-val kezdtem :D De egyébként a fenti szexi-fiú nem a főszereplő srác a Takumi-kun-ból, hanem az egyik mellékszereplő, akiről a 4. rész szólt főleg. Misu Arata-san <3 Nagyon jól játszotta a szerepét és az a csókjelenet, amit véghezvitt, hát....azt hiszem meghalt tőle az agyam :D

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Írd meg újra, ha van kedved, érdekelne a véleményed! :D

      Törlés
  3. Egy percig ne gondolj arra, hogy megőrültél :)))... Sokan szeretjük a bl, yaoi, shounen ai műfajt. Ezeket célirányosan nőknek találták ki (mi több pl. az ilyen jellegű mangák többségét nők rajzolják), úgyhogy semmi gond veled... (Egy cseppet sem lepődöm meg, hogy Blackfild is ezen a véleményen van :D:D:D:D:D... ezt én meg ő értjük...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, sejtettem, hogy a nők megőrjítése a cél ezekkel az alkotásokkal...de én nem bánom. :D Ti láttatok olyat, amit szívesen ajánlanátok?

      Törlés
  4. Kezdetben én is animek-et néztem orrvérzésig. Engem az Itazura na kiss koreai live action-je ejtett át a dorama-k világába. :) Onnantól kezdve én is egyre kevesebb animet-t néztem. Viszont animek helyett (vagy sorozatok helyett) mangákat napi rendszerességgel olvasok, na ott viszont rengeteg yaoit. Ahogy írtad sokkal érzelmesebbek és egyik-másik jobban megérint a történetével.
    És, ha a szóban forgó Ryoma-ról van szó, aki a képen is látható, akkor lehetséges, hogy belezúgj, bár nem ismertem, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem sokáig lesz így. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon ajánlom neked ezt a Takumi-kun sorozatot, sajnos csak 5 része van, de remek alkotás :D a yaoiorden-ről letudod tölteni magyar felirattal! :D
      És igen, Ryoma az aki a fenti képen van...és színészkedéd közben őrjítően vonzó :D Vigyázz vele, mert téged is függővé tesz :D

      Törlés
  5. Bevallom, én is láttam pár BL Live Actiont, de egyikre sem emlékszem, talán a Takumi-kun széria maradt meg bennem. Én mindig is inkább a mangához és animékhez vonzódtam jobban ezen a téren, furcsa... O.o Viszont erre a srácra, meg a csókjelenetére emlékszem. :)) Láttam a The Assasinban is... ott is jól játszott. :D Nekem animékben vannak nagy szerelmeim, ahogy korábban írtam a legfőbb a Mirage of Blaze (Káprázat Lángjai), de sok más is tetszik. 4 év BL rajongás és 1 év fordítás után (mivel szinte mindent láttam), igaz hogy megcsömörlöttem, de még mindig szívesen nézek néha BL-eket. :)) Úgyhogy nyugodj meg, nem vagy beteg! :D

    Megjegyzem, én anno Gale Haroldba voltam belezúgva, aki a Fiúk a klubból Brian-ét alakította. Ő is meleget játszott, de a magánéletben természetesen hetero. Ez csak színészet, így kell felfogni. Még ha jól is adja át valaki az érzéseket, akkor sem valódi (a legtöbb esetben).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez így van, de azért szerintem az az igazán kiváló színész, aki heteroként ennyire jól eljátssza a nem hetero férfit, hogy nem egy csaj belebolondul a srácba....olvastam a kommenteket a bizonyos csók alatt, ami a youtube-on megtalálható, hogy volt aki 50x megnéztem már ezt a jelenetet, meg orrvérzést is említettek :D
      Ugyan én még csak nem olyan rég kezdtem bele ebbe a műfajba, de próbálom nem besokaltatni magam tőle...bár az említett jelenetet azt hiszem már én is megnéztem 50x :D
      Egyébként Hayako...amit a multkor ajánlottam a Hybrid child, baromi jó volt. 4 részes anime, a yaoi-n az is fent van. Gyönyörű a képi világa és maga a története is! Ha gondolod, kukkold meg!
      Én azt hiszem ezt a Takumi-kun-t még egy párszor megnézem :D És remélem még jó ideig nem áll tőle helyre az agyam, mert jól érzem így magam :D

      Törlés
  6. Kedvencek? Az Ai no kotodama-n kívül? Shelter, Latter Days, Patrik age 1,5 és egy vicces a Go, Go G-boys. :D
    Nem igazán kedvelem a tragikus végkimenetelűeket, bár láttam néhányat én is, de az ember lánya mindig reménykedik. (Kedves Desertqueen, esetleg egy-egy történet folytatásában is. :DD )
    Leszedtem a Takumi-kun 4. részét, kíváncsi vagyok erre a srácra - valóban azt hittem, hogy ő az új Takumi. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye láttad, hogy mit okoz a sorozat, ha megnézed? :D Az új Takumi is cuki volt, de nekem ő túl szép, túl lágy vonású :D
      Megnézem amiket ajánlottál, biztos jók lehetnek azok is! És én abban reménykedek, hogy a Takumi-kun-t folytatják....még elnézném egy pár részen keresztül Misu Arata san-t! :P

      Törlés
  7. Jaj en is szoktam nezni sok ilyet. Leginkabb a thai alkotasokat szeretem, de sok kinai is van ami jo. :D A japabok sem rosszak de kozel sem nyertek el annyira a tetszesemet, mint a thai vagy kinai filmek. Az egyik kedvencem egy koreai film: Frosen flower. Gyonyoru es igenyes muveszfilm. Ajanlom, ha meg nem lattad. :D Az a gond hogy nem sok jo es tenyleg igenyes film van ebben a mufajban pedig nagy kar. :D zbar sok rovid film van (en is forditottam egyet) nehezen lehet oket megtalalni. Nem ertem hogy miert. :D Jaj meg van egy nagyonjo thai negyreszes sori. Nagyon jo kis tortenet. A Club friday the series 5. :D cukor benne a csokjelenet, de tenyleg *-* En olyannyira megezerettem ezt a mufajt hogy koreai kinai idolokkal irok ilyen hulye torteneteket. XD Ha te nem vagy normalis, akkor en sem. XD

    Bocsi a hibakert de telorol vagyok s utalok innen irni. Xd

    Kiri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy egyre többen gyűlünk ide és hogy nem vagyok egyedül a rajongásommal. :D Amit ajánlottál, azt megnézem, a Frosen flowert már láttam, és nekem is tetszett. :D
      Nem baj az, ha idolokkal írsz ilyen történeteke, hiszen fejlesztik a fantáziádat és az írásodat is...tehát nem lehet hátránya :D
      Tudod mit? Legyünk együtt nem normálisak :D Én azóta sem tudom kiverni a fejemből a Takumi-kun 4. részét :D

      Törlés