2015. január 14., szerda

Kedvenc dél-koreai sorozataim :D

Az alábbi sorozatok valamilyen oknál fogva mélyen belevésődtek a szívembe. Nem tudom őket sorrendbe rakni, csupán két olyan sorozat van, amelyet a legjobbnak vélek, ez a két sorozat lesz az első két helyen, a többi pedig mind ezeket követi. :D

1. Nine: Nine times time travel
Ez volt a valaha látott legjobb sorozatom, 20 részes, de két nap alatt megnéztem, mert abbahagyhatatlan. Hozzáteszem, hogy túl vagyok már majd 100 sorozaton, úgy mondom ezt a sorozatról. Mindenképpen MUST SEE!!
Ismertető: 2012 több hasonló jellegű sorozata után 2013-ban is újabb időutazásban lehet részünk a Queen In Hyun's Man író-rendező párosának gondozásában. A történet főszereplőjének, Park Sun Woo-nak 9 alkalom adatik meg, hogy 20 évet visszamenve az időben megakadályozza a családjában bekövetkező tragédiát. Azonban a 20 évvel ezelőtti cselekedeteinek jelenbeli következményeit, legyenek azok jók vagy rosszak, viselnie kell. Nagyon izgalmas történet, soha nem tudhatjuk, a múltbeli változás mit hoz a jövőben.

2. Empress Ki
A második legjobb sorozat, amit láttam, minden részét imádtam. :D
Ismertető: Ki Seung Nyang Goryeoi születésű lány, akit anyjával együtt Yuan-ba akarnak hurcolni rabszolgának. Ez Goryeo egyik adója Yuan felé. Édesanyját megölik és ekkor elhatározza, hogy férfiként fog élni és segíteni fogja azokat, akiknek a felesége és lánya szolga sorba taszíttattak. Idő közben összeismerkedik Goryeo eszes királyával (Wang Yoo) és Yuan esetlen koronahercegével (Ta Hwan). Hármójuk sorsáról szól a sorozat, de legfőképpen Ki útjáról a bosszú, a szerelem és császárnévá válás felé.

49 Days
Ismertető: Shin Ji-Hyun az eljegyzésére készül. A fiatal, gazdag családból származó, angyali természetű, ám gyermeteg lány választottja Kang Min-Ho. Autójával az országúton hajtva hatalmas balesetbe keveredik. Egy szerencsétlen sorsú, szegény sorban élő, életből kiábrándult nő, Song Lee-Kyung épp öngyilkosságra készülődik az országúton és kilép egy kamion elé. Több autó rohan egymásba, köztük Shin Ji-Hyun kocsija is. Ji-Hyun fékezéskor beleszalad az előtte összetört járműbe és hatalmas ívben pottyan az országútra. Pár perc múltán azonban feleszmél, körbenéz és meglátja önmagát saját autójában. Ekkor döbben rá: szellemmé változott. Testét kómás állapotban szállítják kórházba, ő pedig ugyancsak a mentővel tart...Nemsokára eljön egy halottért az "Időzítő" a kórházba és egy lifthez kíséri a szívinfarktusban elhunytat. A lift a Mennyekbe visz, Ji-Hyun azonban még nem kíván meghalni. Az Időzítő felajánlja neki, költözzön bele a szegény Song Lee-Kyung testébe, mikor az alszik: 49 napja van arra, hogy találjon három olyan személyt, aki őszinte könnyeket hullat érte. Ha akad ilyen három ember, akkor visszatérhet az élők sorába és felkelhet a kómából, ám ha nincs meg e három ismerős, akkor vár rá a halál.
Vajon megbirkózik-e Ji-Hyun a feladattal? Kik fognak érte könnyeket hullatni? Miért éppen Song Lee-Kyung a mennyek által kiszemelt test? Minderre választ kaphat, aki megnézi a sorozatot.

Secret Garden
Ismertető: Kim Joo Won (Hyun Bin) excentrikus személyiség és nem mellesleg egy gazdag család sarja, egyben egy hírneves luxusáruház vezetője. Az unokatestvére Oska (Yoon Sang Hyun) művésznéven Ázsiaszerte népszerűségnek örvend, mint popénekes, ugyanakkor nőfaló hírében is áll. Kim Joo Won-t egy szép napon összehozza a véletlen (pontosabban egy félreértés) a kaszkadőrnő Gil Ra Immel, Oska rajongójával, (Ha Ji Won) akivel rövid, de szópárbajokkal teli ismeretség után a Jeju szigeti Secret Garden nevű erdei vendéglátóhelyen kötnek ki. Itt veszi kezdetét a tulajdonképpeni misztikus kaland, mert a következő reggelen mindketten a másik bőrében ébrednek fel - vagyis a lelkük helyet cserél...

Queen InHyun's man
Ismertető: Kim Boong Do azért küzd, hogy In Hyeon királynőt visszahelyezzék a trónra. In Hyeon királynőt a törekvő ágyas, Jang hölgy és emberei mesterkedése miatt távolították el és így lett a magas rangú ágyasból királynő.Kim Boong Do 300 évet utazik az időben, hogy napjainkban találkozzon Choi Hee Jinnel, a kezdő színésznővel, aki élete szerepére, In Hyeon királynő alakítására készül egy tv sorozatban.

I Miss You
Ismertető: A 15 éves Soo Yeon (Kim So Hyun) iskolai erőszak áldozata.Bántják őt, mert az apja gyilkos. Soo Yeon-nak van egy szövetségese, Jung-Woo (Yeo Jin Goo), aki mindig megvédi őt.
Soo Yeon és Jung Woo szerelmesek, de egy váratlan baleset elszakítja őket egymástól. Most felnőttekként, a végzet ismét összehozza őket. Jung Woo (Park Yoo Chun) most detektív, de első szerelmének emléke még mindig kísérti. Soo Yeon (Yoon Eun Hye) feltörekvő divattervező, aki arra törekszik, hogy kívülről ragyogónak tűnjön, viszont magában még mindig hordozza a régi sebhelyeket. Hyung Joon (Yoo Seung Ho) Soo Yeon szeretője, aki megpróbál bosszút állni Jung Woo-n a múltbéli sérelmekért.

Master's sun
Ismertető: A hősnő (Gong Hyo Jin) látja a holtakat, ezért álmatlanság gyötri. Találkozik egy férfival (So Ji Sub), aki egy bevásárlóközpont élén áll - a Kingdom (Királyság) elnöke. A férfit megérintve a lányt üldöző démoni kísértetek köddé válnak, ezért a lány igyekszik a férfi közelébe férkőzni.

A love to Kill
Ismertető: Rain egy kemény fickót játszik Kang Bok Gu-t. Ő egy dinamikus jellegű karakter, aki egy nevelőottohnban nőtt fel. Beleszerett egy nőbe, akibe nem szabadott volna. A nő Cha Eun Seok (Shin Min Ah), aki egy színész. Évek óta szerelmes Bok Gu bátyjába. Mikor egy nap Min Goo leugrik egy ház tetejéről, Bok Gu megfogadta, hogy bosszút áll Cha Eun Seok-on.

Rooftop Prince
Ismertető: A történet a Joseon korszakban kezdődik, ahol a koronahercegnő váratlanul meghal. A súlyos betegségben szenvedő király miniszterei véletlen balesetnek próbálják beállítani az esetet, de a koronaherceg nem hisz nekik. Néhány hűséges társával magánnyomozásba kezd, akik mérgezésre gyanakszanak. Valakiknek a keze viszont túl messzire elér és a koronaherceget is el akarják tenni láb alól. Közben a jelenbe csöppennek, ahol a herceg meglát egy ugyanolyan lányt, mint az ő hercegnője...

Answer me1997
Ismertető: Ez a komédia egy szórakoztató társaságról szól, akik az 1990-es években élték tinédzser korukat. Főszerepben a középiskolás Seong Si Won (Jung Eun Ji) áll, aki egy H.O.T. nevezetű fiúbanda hűséges rajongója. A dráma az ő és barátai életét követi nyomon, ami tele van őrült fanatikussággal és persze poénokkal.

Arang and the Magistrate
Ismertető: A történet egy híres koreai folklóron alapul. A Csoszon korszakban Miryang városában élt a szépséges, jószívű Arang (Shin Min Ah), a magisztrátus lánya. A lány szép lassan felcseperedett akinek a szépségére csodájára jártak. Egyszer egy férfi megtámadta és megpróbálta megerőszakolni, de mivel a lány ellen állt, így megölte. Az apja azt hitte, hogy megszökött egy férfival így lemondott pozíciójáról. A legenda szerint minden egyes alkalommal, mikor új magisztrátus érkezik a városba szellemként megjelenik előtte és elmeséli történetét. A magisztrátust pedig addig nem hagyja békén, míg meg nem hal. De egy nap új magisztrátus érkezik a városba Eun Oh (Lee Joon Ki), aki nem ijed meg tőle, sőt együtt érez vele és segít megtalálni a lány gyilkosát...

Autumn in my heart
Ismertető: Két lány született októberben. Ugyanazon a napon és ráadásul ugyanabban a faluban. Egyiküket szerető szülők és egy testvér várta, ő az Eun Suh nevet kapta. Másikuk nem volt ilyen szerencsés, hisz neki csak egy anya jutott. Az ő neve Shin Ae lett. Egy nap Eun Suh autóbalesetet szenved, ahol kiderül, hogy még kisbaba korukba összecserélték a csecsemőket. Vajon hogy fogadják ezt a szülök és a lányok, és mi történik ezután?

Boys over flowers
Ismertető: Geum Jan-di egy ruhatisztító kis cég egy szorgos munkása, egyik nap egy iskolába kellett kiszállítania az ügyfélnek a ruháit. Az iskolát a Shinwa cég alapította, ami Koreában nagy tekintélynek örvend. Nem egy szokványos suliról van szó... ide csak a tehetősebb diákok járnak, itt nincs felvételizés, semmi, jó életük van a diákoknak :-D Viszont az iskola 4 leggazdagabb diákja rettegésben tartja a többieket, ugyanis ha nem tetszik nekik valami, akkor kapsz tőlük egy piros kártyát, ami azt jelenti, hogy téged attól a pillanattól fogva mindenki utálni, szivatni fog, azon lesznek, hogy hagyd ott a sulit. Ez a 4 diák az F4 a.k.a Flower Four. Hősünk tehát ebbe az iskolába jön és épp egy diák akar leugrani a tetőről. Micsoda véletlen, épp neki hozta a ruháit... Geum Jan-di megmenti a srác életét - ha már ott van :-D - , mindenki róla beszél, bekerül az újságokba. Ennek a szerencsének köszönheti, hogy felvételt nyer az iskolába! Nem akar oda járni, de szülei unszolására mégiscsak kénytelen. Meggyűlik a baja az F4-el, mert Geum Jan-di nem hagyja magát, visszaszól, visszavág.

Dream High
Ismertető: A "Dream High" története a Kirin Középiskolában játszódik, ahol a diákok mindent megtesznek azért hogy híresek legyenek. Itt van például Song Sam-Dong ki ezidáig egy falun élt, de mivel első látásra beleszeret Go Hye-Mi-be, követi őt az iskolába, ahol rájön milyen tehetséges.Jin-Guk igen tehetséges táncos, de sajnos kicsit szeleburdi.
Jason egy cserediák, ki azért jött hogy megmutassa mennyire jó táncos.
Kim Pil Suk egy kicsit kövérkés, de nagyszerűen énekel. Ja és fülig szerelmes Jason-ba.
Yoon Baek Hee felnéz barátnőjére Hye-Min-re, de sajnos barátságuk nem sokáig tart.
Eria ki már most is egy tinisztár szintén csatlakozik eme kis történetbe.
Róluk szól ez a dorama. Az ő álmaikról, vágyaikról és arról miként és mennyi mindent megtesznek azért, hogy álmukat valóra váltsák.

Faith
Ismertető: Szerelmi történet Choi Young (aki egy kiváló Goryeo harcos a XIV. századból) és Dr. Yoo Eun-Soo (aki egy tehetséges orvosnő a XXI. században) között. A két főszereplő között kb. 700 év korkülönbség van, ami ne zavarjon meg senkit, hiszen egy csodálatos fantasy mesébe csöppenünk. Cho Young királyi testőr és az emberei feladata a történetbe, hogy megvédjék koruk királyát Gongmint, aki hosszú ideig raboskodott Kínában. Menekülés közben a királlyal együtt tartó feleségét, Nogoong hercegnőt, egy súlyos és életveszélyes kardvágás éri. Choi Young kapja a feladatot, hogy hozzon a "menyből" egy "nagy orvost", aki megmentheti a hercegnőt. A harcos egy időkapun keresztül eljut a "menybe", ami nem más a történetben, mint Szöulban COEX épülete, ahol 2012-ben orvos sebészeti nemzetközi találkozó van. Choi az egyik előadásra betévedve ismerkedik meg Dr. Yooval, akinek orvosi alkalmasságával a helyszínen győződik meg egy sajátos megoldással. Ezt követően a harcos gondolkodás nélkül, azonnal magával ragadja az orvosnőt, és a nyitott időkapun keresztül visszatér hercegnő megmentésére.

The moon embraces the sun
Ismertető: Egy kis bevezetővel indul az egész, ahol azt látjuk politikai okokból az özvegy Királyné meggyilkoltatja a leendő király féltestvérét (pedig a kutyának se akart ártani) ennek azonban tanúja lesz a Mennyei Csarnok (értsd sámánok gyűjtőhelye) egyik tehetséges sámánja Ah Ri. Természetesen őt teszik meg bűnbaknak. Menekülés közben egy nemesasszony segít neki, aki éppen második gyermekével várandós. Ah Ri a segítségért cserébe jósol neki: a lánya olyan gyönyörű lesz akár a Hold és megígéri neki, hogy halála után is vigyázni fog rá. Azonban rövidesen elfogják a sámánnőt, és kínzással próbálják vallomásra kényszeríteni, de nem hajlandó semmit mondani. Végül halála előtt megkéri sámántársnőjét, hogy tartsa meg helyette ígéretét és vigyázzon a gyermekre.

Good doctor
Ismertető: Park Si On egy fiatal autista férfi, akinek fejlődési rendellenességei vannak. Mentálisan csak tíz éves, mégis gyermek sebésszé válik. Eközben Kim Do-Han, a legjobb gyermek sebész, gyakran konfrontációban találja magát Park Si Onnal.

Bridal Mask
Ismertető: Az 1930-as években játszódik, Szöulban, mikor is Korea a Japán megszállás alatt élt elnyomva, rákényszerítve az embereket az azonnali hatalmi váltás elfogadására, hazájukról való lemondásra. Minden hatalommal rendelkező poszt japán kezekbe került, és direkt ezekre a posztokra a leghazafibb japánokat küldték, hogy szikrája se legyen az együttérzésnek. Mivel így a rendőrség is japán hatáskörbe került, mindennapossá vált a konfrontáció az utca emberével, és a közeggel. A koreai nép azonban nem adja fel a reményt függetlenségük kivívására, így sorra növekszik az ellenállók száma, mindezt pedig egy fehér ruhába öltözött, maszkos (Gaksital) ember feltűnése csak még jobban tüzeli. Egyszemélyes igazságszolgáltatóként mindig feltűnik, amikor a nép elnyomására kerül sor, így a japán szervek fő ellenségévé vált.
Gaksital elfogására a fiatal, ám hatalmas tehetséggel megáldott Kang To-t kérik fel, aki bár koreai születésű, de mégis behódolva a japán elnyomásnak, rendőrtisztnek állt. Ezzel kihívta maga ellen saját népe, de még családja haragját is. Azonban Kang To mindezt épp értük teszi, mivel megözvegyült anyja, és mentálisan sérült bátyja nyomja vállát, akiket csak úgy tud ellátni, ha rendes fizetést visz haza.
Ezért a munkáért képes elviselni a mindennapi támadásokat, megjegyzéseket is, mindkét oldalról.
Gaksital elfogásával megkapná az előléptetést, mellyel azonnal biztosítani tudná családja helyzetét, ám amikor szembe találja magát vele olyan dologra bukkan, amire álmában sem gondolt volna.

Mimi
Ismertető: Egy párról, akiknek a végzetük megcserélődött, és egy férfiról, aki az elveszett emlékei után kutat az első szerelméről. Min Woo egy 28 éves népszerű webtoon-ista, aki egy részleges emlékezetkiesésben szenved, arra törekszik, hogy helyreállítsa az emlékeit az első szerelméről abban az időben, amikor egy 18 éves középiskolai diák volt.

I can hear your voice
Ismertető: Park Soo Hának van egy különleges képessége. Gondolatolvasó. Gyerekkorában elszenvedett baleset óta megrögzötten keresi megmentőjét, egy lányt, aki a tíz év alatt időközben ügyvéddé vált. Park Soo Ha, természetéből eredendően utálja az igazságtalanságot, így csatlakozik Jang Hye Seunghoz (a fent említett lányhoz), és Cha Gwan Woohoz (egy túltengő igazságérzettel rendelkező, naiv ügyvédhez), hogy legyőzzék a hazugságokat a bíróságon. Ellenségük többek között egy gyilkos és egy ügyésznő is.

My girlfriend is a gumiho
Ismertető: Hogy mi is a gumiho? A koreai néphagyományban egy természetfeletti lény, kilenc farkú rókaszellem, amely könnyedén változtatja az alakját, de legszívesebben gyönyörű ifjú hölggyé változik, és férfiakat csábítgat, hogy megegye a májukat.De mi történik, ha egy ilyen gumiho hirtelen a mai emberi világba csöppen? És egyáltalán igaz-e minden, amit a gumihókról terjesztenek?... Ebben a vígjátékban lesz nagyon sok nevetés, néhány megható jelenet és a hagyományos megoldások helyett némi csavar a történetben, nem is várható más, hiszen a Hong nővérek írták, akiknek a nevéhez többek között olyan sorozatok fűződnek, mint a My Girl, Delightful Girl és You're Beautiful.

You who came from the stars
Ismertető: Do Min Joon 400 évvel ezelőtt egy távoli csillagrendszerből érkezett a Földre, éppen a Csoszun-korabeli Koreába. Különleges tulajdonságokkal rendelkezik (nem öregszik, az érzékszervei kifinomultabbak az emberénél, képes teleportálásra, tárgyak gondolattal való mozgatására, az idő megállítására). Ugyanúgy éli az életét, mint az emberek, csak testnedvei (vér, nyál) nem keveredhetnek az emberekével, mert akár napokra legyengül tőle. A Földre érkezésekor megmenti egy kamaszlány életét, majd 400 évvel később ismét megment egy pontosan ugyanolyan kinézetű lányt, akivel aztán 12 évig nem találkozik. A jelenben Min Joon egyetemi professzor, komoly gondolkodású, régi vágású, kerüli az emberek társaságát, egyetlen barátja, aki minden titkának tudója, egy idősödő ügyvéd. Napvilágra kerül, hogy 3 hónap múlva egy üstökös közelíti meg a Földet, ami annyit jelent, Min Joon talán végre hazatérhet a saját bolygójára. Ezt a 3 hónapját azonban teljesen felforgatja a szomszéd lakásba beköltöző, elkényeztetett, önimádó, nehéz természetű, butácska, de igen híres színésznő, Song Yi, akiről kiderül, ő volt az a lány, akit 12 évvel ezelőtt megmentett, mert akkor, kamaszként hasonlított a Csoszun-korabeli lányra. Két ennyire különböző jellem között szinte természetes a kezdeti, kölcsönös ellenszenv, de a bekövetkező események, helyzetek később mégis egyre közelebb hozzák őket egymáshoz, és végül egy igazán mély, csodálatos szerelem bontakozik ki kettejük között. Vajon szerelmük le tudja-e győzni a korlátokat, és a világaik közti távolságot?

My name is Kim Sam Soon
Ismertető: Kim Sam Soon egy tehetséges cukrászlány, aki már nem olyan fiatal, nem is olyan csinos, és igencsak peches a szerelemben, ráadásul gyűlöli a saját nevét. Úgy hiszi, a neve miatt kerüli el őt a jószerencse. Épp szakít aktuális barátjával, amikor felbukkan a nálánál fiatalabb, jóképű étteremtulajdonos, Hyun Jin Hun, és üzletet ajánl neki. Először csak cukrászként szeretné alkalmazni a lányt, később a helyzet úgy hozza, hogy felkéri, legyen az álbarátnője, s ezzel elkerülje a családja által szervezett vakrandikat. Sam Soon nehezen áll kötélnek, mindkét ajánlat elfogadásáért Jin Hun-nak komolyan meg kell küzdenie. Végül a sok közös munka és álrandi közelebb hozza őket egymáshoz, nehézségeik akkor adódnak igazán, amikor feltűnik a színen Sam Soon exbarátja és Jin Hun exbarátnője.

Scent of a woman
Ismertető: Lee Yeon Jae 34 éves vénlány, egy utazási irodában dolgozik. A főnöke nap mint nap terrorizálja, de eltűri, mert szüksége van az állására. Egy "szép" napon könnyebb baleset miatt kórházba kerül, és itt összefut az általános iskolai osztálytársával, akiből orvos lett. A rutinvizsgálaton komoly betegségre derül fény. A borzasztó felfedezés arra készteti Lee Yeon Jae-t, hogy feladja eddigi önmegtartóztató életét. Listát készít azokról a dolgokról, amiket mindig meg szeretett volna tenni, és nekiáll, hogy élete minden percét kiélvezze, akármeddig tartson is.

SungKyunKwan scandal
Ismertető: A SungKyunKwan botrány a késői Csoszun uralkodó, Jeongjo király (Yi San) korában játszódik, és az események négy ifjú egyetemi hallgató hőstettei és szerelemi élete, (sokszöge) körül forognak. Az öccse betegsége miatt magát férfiruhába bújtató és írnokként dolgozó éleseszű leány, Kim Yoon Hee, egy nap hazaérkezvén szembesülni kénytelen azzal a ténnyel, hogy adósságuk miatt családját hamarosan kilakoltatják, őt magát az adósság fejében feleségül adják a Hadügyminiszterhez. Ezért, hogy elkerülje kilátástalan helyzetét, vállalva minden veszélyt, pénzért cserevizsgázónak jelentkezik, és öccse neve alatt elindul az egyetem kapuja felé, hol az események váratlan alakulása folytán királyi parancsra ő maga válik SungKyunKwan diákjává.Kim Yoon Shikként itt köt barátságot az okos és becsületes Lee Sun Joon-nal, az aranyifjú Goo Yong Ha-val és a lázadó Moon Jae Shin-nel. E négyes különös és különlegesen pikáns barátságának alakulását követhetjük nyomon, különös tekintettel a tényre, hogy főhősünk egy leány, és mint tudjuk, előbb vagy utóbb, de fény derül az igazságra.

Vampire prosecutor 1-2. évad
Ismertető: Egy misztikus nyomozó dráma egy vámpírral.Min Tae Yeon (Yun Jung Hoon) ügyészt megharapott valaki és vámpír lesz.Tae Yeo elutasítja a vámpír életmódot.
és halott emberek véréből táplálkozik, hogy éljen. Tae Yeon használja a vámpír lététől nyújtotta képességeit a nyomozásokban.

Witch's romance
Ismertető: A történet egy romantikus komédia egy fiatalabb fiú (Dong Ha) és egy érettebb nő (Ji Yeon) románcáról. Ji Yeon, a sikeres újságíró, akit a Boszorkány gúnynévvel illetnek a természete miatt, nehezen tudja a szívét megnyitni másoknak, miután a vőlegénye az esküvő előtt hirtelen elhagyta. Dong Ha  az iskolát otthagyva  bármilyen munkát elvállal, hogy támogatni tudja a Szeretetotthont, ahol elhunyt szerelmének anyja él. A két ember először egy Ji Yeon által tönkretett részidős munka folyamán találkozik, majd egy csókkal végződő Ji Yeon ellen irányuló lejáratás következik, s innentől ha akarják, ha nem, a sorsuk folyton egymáshoz sodorja őket. És hogy ki hogy viseli a 14 év korkülönbséget, azt megtudhatjátok, ha megnézitek.

Reset
Ismertető: 15 évvel ezelőtt szörnyű gyilkosság történet, amég akkor fiatal Cha Woo Jin első szerelmét Choi Seung-Heet meggyilkolták. Teltek az évek és időközben a középiskolás kisfiú férfivá cseperedett és ügyésznek állt, hogy megtalálja szerelme gyilkosát. Miköben a bűnözőt keresi találkozni fog egy középiskolás lánnyal Jo Eun-Bivel, aki pontos mása első igaz szerelmének Azonban nem, hogy csak hasonlítanak egymásra a lány szintén érintett lesz az ügyben. Így találkozásuknak köszönhetően egyre több titokra fog fényderülni, amely érinteni fogja Cha Woo Jint, Seung Heet, Jo Eun Bit és a bűnözőt.

The Three musketeers
Ismertető: 1636-ban kezdünk, ahol is a Ming dinasztia gyengülésével a Mandzsuk egyre jobban előtörve akarják az egész vidéket elfoglalni és egy közös Birodalmat kialakítva alárendeltségi viszonyba taszítani a csoszani királyt. Ezen okból kifolyólag egy mandzsúr tábornok (Yong Gol Dae) a kíséretével együtt, mint hírt hozó követ kér audenciát a királynál, melyen ezen alárendeltségi tényt tartalmazó levelet akarja átadni az uralkodónak. Csoszani oldalról persze elképzelhetetlen ezen behódolás, viszont egy újabb háborútól tartva kezd szétesni a vezetés, és egy csoport (Kim Ja Jeom által vezetve) még az árulástól sem riadva vissza, szövetkezni akar a mandzsúrokkal. Mindeközben egy álmait valóra váltani akaró fiatal vidéki fiú életébe kapunk betekintést, aki Hanyangba (Szöul) utazva le akarja tenni a katonai vizsgát, így teljesíteni egy gyermekkori ígéretet. Azonban a vizsga előtti éjjelen összefut 3 idegennel, akiktől segítséget kérve belesodródik egy olyan eseményláncba, amely aztán mindannyiuk életét befolyásolja majd....

Hotel King
Ismertető: A sorozat az egyetlen hétcsillagos koreai hotel örökösnőjének és a hotel vezérigazgatójának harcát, és szerelmi történet dolgozza fel. Ah Mo Ne, a Ciel Hotel örökösnőjének élete - aki elkényeztetett luxusban élt -, apja tragikus és rejtélyes halála következtében radikálisan megváltozik. Ádáz harcba kezd, hogy megmentse apja félve szeretett szállodáját, saját örökségét.Cha Jae Wan - a szálloda vezérigazgatója, gyűlöli az apját, aki gyerekkorában eldobta őt és az anyját. Rideg, visszafogott magatartású, aki mély érzelmeit magába rejti.
A két fiatal egymásba szeret...

Golden rainbow
Ismertető: A történet hét árváról szól, akik együtt nőttek fel egy tengerparti kisvárosban. Sok nehézségen mentek keresztül, kötelékük mégis erősebb, mint a vér szerinti testvérek között.

I need romance 3
Ismertető: A történet egy TV Shop csatorna alkalmazottainak életét követi és a 20-as, 30-as éveikben járó barátok közötti szerelem, barátság, versengés áll a középpontjában. A főszereplőnk Shin Joo Yeon (Shing Shing) sikeres marketing igazgató, aki 32 évesen hosszú idő után épp egy szakítást követően újra találkozik gyerekkori ismerősével a már 26 éves Allen Joo-val (Joo Wan), s mit sem tudva arról, ki is a fiú, új szerelem van a láthatáron...

8 megjegyzés:

  1. Végignézve a listát, találtam egy két sorozatot amit nem láttam még, de az ismertetővel valahogy kedvet kaptam hozzá---amúgy tetszik a lista...Kata58

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha bármelyik megtetszett, mindegyik sorozat egytől egyig fantasztikus :D

      Törlés
  2. Szia!
    Megnéztem a listád, sokat láttam én is ezekből, de találtam egy-kettőt amit előjegyzésbe vettem.
    Köszönöm neked gyomar :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem elnyerik a tetszésedet majd amiket még nem láttál. Melyikek azok egyébként?

      Törlés
  3. Szia! Nagyon szeretném megnézni a Bridal Maskot, és a segítségedet szeretném kérni, hogy hol tudnám a filmet letölteni. Előre is köszi.

    VálaszTörlés
  4. Szia.en nemrég kezdtem el a koreai sorozatokat.de nagyon tetszenek.tudnal nekem hasonlót mondani mint a legnagyobb szerelem?köszönöm valaszod

    VálaszTörlés
  5. Látom egyezik az ízlésünk sorozatok terén - örülök, én is ezeket imádom.

    VálaszTörlés