2015. január 27., kedd

Empress Ki törénelmi háttere és párhuzamok a Faith című sorozattal


Be kell valljam, világéletemben nagyon szerettem a történelmi eseményeket, még az iskolában is az volt a kedvenc tantárgyam, ezért szeretek utánanézi a történelmi sorozatok tényeinek. Mivel az Empress Ki című sorozat nagyon-nagyon mélyen belopta magát a szívembe és az elmémbe, ezért hát utánanéztem, mennyi volt a valóságalapja a történetnek. Dél-Koreában sokat bírálták a sorozatot mert nem volt történelem hű, ezért most lerántom a leplet az igazságról. 

1. Wang Yoo sosem létezett!
A sorozatbeli Wang Yoo, aki már túlontúl tökéletesre lett formázva a történelemben sosem létezett. Akkoriba csak gyenge akaratú kírályokat ültetett a Yuan dinasztia a Koryo-i trónra és minden királynak csak Yuan-i felesége lehetett, akik közeli vagy távoli rokonságban álltak a császári családdal.



2. Empress Ki valódi története!
Empress Ki-t (mongol nevén: Öljei Khutugh, koreai nevén: 기황후 - Ki Hwang Hu; élt: 1315-1369/70) ágyasnak adták el Yuannak, édesapja Ki Ja Oh volt, Koryoi nemesember, s volt egy bátyja is, Ki Cheol. Toghun Temür Khan ágyasa lett (a sorozatbeli császár), majd megszülte közös gyermeküket Ayushiridara-t. Miután az első császárnét Tanashiri-t megfosztották címétől, mert a testvérével Tangkisi-vel puccsot akartak végrehajtani 1340-ben, Toghun Temür megpróbálta Öljei Khutugh-ot ültetni a trónra császárnénak, de Bayan (Baek Han a sorozatban) túl nagy hatalommal bírt, miután 1333-ban legyőzte El Temur-t, s rákényszerítette a Császárt, hogy unokahúgát vegye el, Bayan Khutugh-ot. Öljei Khutugh lett a második ágyas. Szolgáját Park Bool Hwa-t használva megpróbálta titokban elérni, hogy a fia kerüljön a trónra, de eme cselekedete kiderült és ez éket vert közé és a Császár közé. 1353-ban mégis fiát nevezték ki koronahercegnek.
Eközben testvére Ki Cheol megpróbálta uralni Koryo trónját és ezzel egyetemben a királyt is, melyen ekkor Kongmin király helyezkedett el. Ki Cheol terve nem sikerült és a király kivégeztette őt és családját 1356-ban. Ekkor próbálta meg Öljei Khutugh Tas Temürt ültetni a koreai trónra, és csapatokat küldött Koryo ellen, de a csapataikat leverték A Koryoi király mellet ekkor egy rendkívül jó hadvezér állt, Choi Young.
1364-ben Bolud Temür elfoglalta a császári trónt, Ayushiridara Köke Temúrhoz menekült, aki nagy támogatója volt. De Öljei Khutugh-ot bebörtönözték. Egy évvel később Köke Temür visszafoglalta a trónt. Bayan Khutugh, a második császárné halála után ő lett a következő császárné. 1368-ban Yinychang-ba menekült az országon belüli felkelések és a Koryo-iak elleni vereség miatt. Ezt követően 1370-ben Toghun Temür meghalt, fia Ayushiridara került a trónra, s ekkor tért vissza Öljei Khutugh is, ő lett az özvegy császárné, de ezt követően hamarosan eltűnt. Mai napig nem bizonyított, miért és hová tűnhetett el.


3.TalTal, sokunk kedvence!
Taltal létezett a történelemben, Toqto’a néven. Valóban Baek Han unokaöccse volt, s 1340-ben valóban ő ölte meg nagybátyját, mert az túl messzire ment a terveivel. A történelemkönyvek úgy emlegetik Togto'a-t, mint "A nagy történész Tuotuo" vagy a Yuan dinasztia történésze és magasrangú minisztere. Az ő számüzetésével majd megölésével a Yuan dinasztia elvesztette az utolsó esélyt, hogy leverjék a Piros turbánosok felkelését (Ez a Fehér Lótusz politikai társaság egyik felkelésének elnevezése volt 1351 és 1368 között).


4. Toghun Temür!
1328-ban testvérét Tugh Temür-t (élt:1304-1332) ültették a trónra, őt magát pedig száműzték Koryo-ba majd később Guangxi-ba (Dél-Kína). 1332-ben Tugh Temür meghalt, s özvegye Budashiri férjének tett igéretét megtartva nem fiukat El Tegüst kívánta a trónra ültetni, hanem Toghun Temürt. Ez nem sikerült neki, mert Toghun fiatalabb féltestvérét ültette El Temür a trónra, Rinchibal-t, de ő két hónap múlva meg is halt. Ekkor El Temür El Tegüst akarta a trónra emelni, de ezt Budashiri az özvegy császárné megakadályozta. Toghun Temürt akarták vissza hívni számüzetéséből, de El Temür félt, hogy ő túl éretten gondolkodik ahhoz, hogy bábként tudja használni és mert már gyanították, hogy ő végezte ki Toghun Temür apját a néhai császárt, ezért a trónra ültetést elhalasztották 6 hónappal, míg El Temür meg nem halt (1333-ban).

5. Párhuzamok Empress Ki vs. Faith!
A Faith című sorozatban ismert főgonosz Ki Cheol volt az Empress Ki című sorozatból Nyang bátyja. A két sorozat vége egy időben játszódik. A Faith-t aki látta, az tudja, hogy a sorozat végén sikerült több északi területet visszafoglalniuk a Koryoi katonáknak. Nagy részben Choi Young hadvezérnek köszönhetően, ezért kellett az Empress Ki-ben a mongol pusztaságba menekülnie Nyang-nak.



+1. Ez már csak egy kis plusz érdekesség (Nem történelmi téma) 
SPOILERES!

Számomra ami szemet szúrt a sorozatban és nagy bakinak tartom, az leginkább Park úrnő terhessége volt. Megmagyarázom, miért. Amikor Nyang lefeküdt a koryoi királlyal, akkor már Park úrnő 4 hónapos terhes volt. Mikor kiderült, hogy Nyang terhes (már 4 hónapos terhes, tehát Park úrnő már 8 hónapos terhes volt ekkor) és volt egy újabb 4 hónapos időugrás, de Park úrnő MÉG MINDIG terhes volt. Akárhogyan számolom, ez akkor is azt jelenti, hogy 12 hónapos terhes volt, mikor megölték...érdekes! :D (Bocsánat, tudom, hogy ez nem vicces, mármint, hogy megölték!) Valamint ahogy Nyang lekötözte a hasát, először is ennyire nem lett volna képes lekötözni, maximum ha megöli ezzel a gyereket, vagy eltöri egy pár csontját. És az ő belső szervei sem bírták volna ezt ki. Az már csak "hab" a tortán, hogy legurult a domboldalon vagy 20 métert, többször hasra esett, de a gyereknek semmi baja nem lett, ezt követően makk egészségesen megszületett, majd még a szakadékba is lezuhant, DE ezt is túlélte. (De nagyobbacskaként már egy kis mérgezett nyíltól meghalt!) Ez is érdekes szerintem.


Remélem tetszett eme cikk, számomra nagyon érdekes volt látni, hogy hogyan is történhetett a valóságban. És főleg a Faith-szel való átfedések tettek kíváncsivá, mert az volt az első történelmi sorozat, amelyet láttam és mai napi a kedvencem is az a sorozat. Ti mit szóltok hozzá? Számotokra is érdekes volt?

3 megjegyzés:

  1. Szia HaNeul Moon!
    Nagyon szépen köszönöm az összehasonlítást.A Faith-t már régen láttam akkor is már nagyon tetszett.De viszont az Empress Ki-t a TE ajánlásod miatt (illetve Ji Chang Wook miatt) kezdtem el nézni, hát egy szó jut eszembe róla, hogy egy csoda ez a sorozat.Volt olyan nap, hogy 7-8 rész megnéztem, most egy picit leálltam mert annyi nagyon jó napi sorozat van, hogy az ember lánya elcsábul.De mindenképpen szerettem volna megköszönni az ajánlódat.
    gyomar :-)



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy neked is ennyire tetszik a sorozat :D És örülök, hogy az ajánlómmal sikerült elcsábítanom téged :D (A Faith nekem is egyik nagy kedvencem, a második sorozat volt, amit láttam :D )

      Törlés
  2. Nagyon tetszik a sorozat, én kb. akkor láttam először amikor ti, most nézem másodszor, tetszenek a karakterek, az időugrásban teljesen igazad van, és vannak benne meseszerű történések, de ha rendszeresen nézel koreai filmsorozatokat, akkor tudod, hogy az ilyen dolgokat ők meglehetősen lazán kezelik, nem igazán foglalkoznak vele. Bár sok jó sorozatuk van, azért eléggé futószalagon gyártódnak ezek a filmsorik, nem igazán precízek és pontosak, feladatuk az abszolút szórakoztatás. Köszönöm nagyon a történelmi háttér "megvilágítását" már sok mindent olvastam Koreáról de ennyire még nem sikerült visszamennem a történelmi időkbe, de most "megvilágosodtam".

    VálaszTörlés