2015. április 4., szombat

Új dizit készítettem :D

Mióta Hayako új dizájnt készített a blogjának, én is vágytam egy kissé az oldal megváltoztatására. És mivel amióta az eszemet tudom, imádom a vámpírokat, így vámpírosat készítettem. Remélem tetszeni fog nektek. El sem tudom mondani hány féle vámpíros könyvet olvastam és mennyi vámpíros filmet és sorozatot és anime-t néztem már meg.

Könyvek közül nagy kedvencem lett Anne Rice-tól a Lestat a vámpír, az Interjú a vámpírral és a Kárhozottak királynője.

Beleszerettem Darren Shan könyveibe, melyet elég hamar, azt hiszem egy hét alatt olvastam ki, mind a 12 könyvet. Meg is kövezhettek, mert imádtam a Twilight saga mind a négy könyvét, sokszor olvastam őket. Kresley Cole Halhatatlanok alkonyat után sorozatát, amelyben szintén vannak vámpírok.

Anime-ben nagy kedvencem a Vampire knight, különösen a fent látható főszereplő, Kuran Kaname miatt. :D
Filmben kedvenceim az Interjú a vámpírral, a Kárhozottak királynője, és a Twilight saga.

Sorozatban sokáig szerettem a  Vámpírnaplókat, de a negyedik évad óta inkább csak megszokásból nézem, koreai vámpíros sorozatokból a Vampire prosecutor mindent vitt nálam, azóta is átkozok mindenkit a stábból, hogy miért is nem folytatják a sorozatot, mikor a vége csupa kérdőjel maradt, a Blood is nagyon tetszik, de lehet, hogy csak elfogult vagyok, mivel én is fordítom.
Nektek van kedvenc vámpíros könyvetek, filmetek, sorozatotok vagy anime-tek? :D


8 megjegyzés:

  1. Nekem elég sok kedvencem van, mint tudod. Már az Interjú a vámpírral és az Underworld széria óta vonzzanak a vámpírizmussal kapcsolatos dolgok. Mindenhol rejtélyesnek és misztikusnak mutatják be őket, ami nagyon tetszik! :) Könyvekben nekem elég sok van: Lara Adrian Midnight Breed szériája, Kresley Cole Halhatatlanok sorozata, Twilight sorozat,Christine Feehan sorozat, J. R Ward sorozat, Kerrelyn Sparks Hogyan házasodjunk össze egy vámpírral sorozata, Anne Rice sorozata, Ellen Schreiber Vámpírcsókok könyv és képregény. Ha filmekről beszélünk akkor a Kárhozottak királynője, Alkonyattól pirkadatig (bár ez inkább rétegfilm), Underworld széria, Penge széria, Alkonyat széria (tetszett a hangulata, visszaadta a könyvét), Van Helsing. Sorozatok közül True Blood, Vámpír akták (kár, hogy csak 1 évados), a klasszikus Buffy, a vámpírok réme, Alkonyattól pirkadatig sorozat. :) Animéből már nem nagyon emlékszem, mit szerettem. Talán Blood+ és a Vampire Knight (ahogy te is említetted... ebből azért megnéznék egy live actiont).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg, kihagytam Pengét...bár engem az annyira nem fogott meg, bár nem rossz film(ek) volt(ak)!
      De az Underworld nekem is nagy kedvencem, Kate Beckinsale remekül játsza benne a szerepét.
      És igen, én is megnéznék egy Vampire knight live action-t...bár nem tudom, ki játszhatná Kuran Kaname szerepét....számomra túl dögösre rajzolták meg :D

      Törlés
    2. Igen, nehéz lenne kiválasztani. Bár én láttam találgatásokat a neten, hogy Yamashita Tomohisára illik legjobban Zero külseje, míg Kuran Kanamera Akanishi Jint javasolták! Mit szólsz? Szerintem nem rossz lenne... XD
      http://img1.ak.crunchyroll.com/i/spire3/05312008/3/6/6/0/3660b8502e1930_full.jpg

      Törlés
    3. Nekem tetszik, mindkettő remek lenne a szerepre és Maki Horikita lehetne Yuuki, ahogy láttam a képen :D Engem megvennének vele :P

      Törlés
  2. Éééééén is imádom a vámpírokat :D Persze nem az olyan Twilight félét... :D
    Az én kedvencem a Pap c. film, nagyon nagyon szeretem :D Meg a DayBreakers film se semmi! :D
    Az új dizi nagyon szép, kitettél magadért! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Evolett :D Örülök, hogy tetszik!! A Pap című film sem rossz, láttam valamikor régen még :D

      Törlés
  3. Nekem az Interjú a vámpírral jött be legjobban témáját illetően - bár ki nem állhatom Tom Cruise-t, de itt nem volt rossz, bár a többi nagy, simán lejátszotta. :D
    A VK-t én is olvastam mangában és láttam animében is, de kb. a felénél abbahagytam - nem tudom, egy idő után elég volt belőle.
    Most adok egy esélyt az Owari no Seraph-nak és belekezdek a Blood-ba is. :D
    Nagyon rémisztő lett az oldal megjelenése - gratula. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáltam minél darkosabbra venni a figurát, ilyen volt most a hangulatom...a kellemes tavaszi fáradtság. De egyébként úgy látom sok közös van bennünk :D A fent említett anime-re rákerestem és azt hiszem, megtaláltam a leendő kedvenc szereplőmet benne:
      http://animeaddicts.hu/gallery/category/screenshoots/S/seraph_of_the_end/seraph_of_the_end_005.jpg
      Ááááá...nem is az ezüst haj miatt...áááá, dehogy :D

      Törlés