2015. január 19., hétfő

Warrior Baek Dong Soo

Vetítés éve: 2011
Műfaj: Történelmi
Ismertető: A Chosun-dinasztia alatt Jeongjo király uralkodásának idejében járunk. Ekkor Chosun nem önálló nemzet hanem hűbérese egy a térségben is uralkodó idegen hatalomnak, ami nem más mint a Qing-dinasztia Mandzsu Birodalma. A mandzsuk két jelentős inváziót hajtottak végre, melynek következtében a Koreai-félsziget teljesen elszigetelődött.Az 1637-es Byeongja Horant [második koreai mandzsu invázió] követően mintegy száz évvel, 1743-ban létezett egy időszak Chosunban, mikor a Noron frakció több katonai erőt birtokolt a királynál. A Noron frakció egy politikai pártnak tekinthető, akik támogatták a mandzsuk uralkodását és nem kívántak ezzel szemben fellépni, nem törekedtek nemzetük önállóságára.
A Chosun-dinasztia 17. királya, Hyojong 1649-1659-ig uralkodott és nagyszabású katonai tervéről vált híressé, mely az Északi Hadjárat nevet viselte és a Mandzsu Qing-dinasztia ellen irányult volna. Ezen kívül közös kampányban vett részt mandzsu felkérésre az Orosz Birodalom ellen. Szerencsétlenségére meg kellett halnia még mielőtt az Északi Hadjárat megvalósult volna.

Vélemény
Nagy elvárásokkal kezdtem bele ebbe a sorozatba, de lehet, hogy nem kellett volna. Előre is elnézést kérek mindenkitől, akinek nagy kedvence, de nekem nem lett az. Maga a sorozat nagyon jó lett volna, ha mondjuk 20 részesre tervezik 29 helyett, az utolsó 7 rész iszonyatosan el lett húzva, előtte sem volt éppen pörgős...Dong Soo a sorozat felénél még mindig kikapott mindenkitől és hasonlók. A csaj (bocsánat, de nem tudom kedvesebben megfogalmazni!) akibe beleszeretett Dong Soo, nem értettem sem azt, hogy miért kapar annyira utána, mert se nem szép, se nem kedves, igazából semmilyen, mert szerintem a kedves színésznőnek tehetsége az nuku. És mellesleg Woona-ra inkább nézett szerelmesen, mint Dong Soo-ra. Iszonyatosan irritáló volt benne ez a szál és mikor a sorozat közepén végre meghalt békességben...nem, nem a forgatókönyvírók felélesztik, csupán azért, hogy a sorozat második felében semmire se legyen jó. Volt kb. 30 percnyi szerepe a maradék 14 részben, ami kimerült abban, hogy bambán bámult maga elé, talán kétszer el is mosolyodott. Felesleges volt és roppant módon irritáló. Nem csak a karaktere, hanem maga a színésznő is (találkoztam vele a Mimi című sorozatban is, ott is irritált!) Szóval itt nagyon igaz a mondás, hogy néha a kevesebb több. Én inkább Jin Ju-val hoztam volna össze miután a másik csaj meghalt és nem az utolsó részben ráerőltetek valakit Jin Ju-ra, csak, hogy szegényke ne maradjon egyedül, mert nagyon ilyen érzésem volt tőle. :( Igazából aki számomra a hátán cipelte a sorozatot a végéig, az 3-4 szereplő volt, mégpedig Dong Soo, Woona, Ga Ok és Chun az Ég ura! Ha ők nem lettek volna, már a sorozat felénél abbahagytam volna az egészet. Sajnálom, hogy ennyire elrontották ezt a remek kis sorozatot. Nem bánom, hogy megnéztem, mert egyszer kellett, de nem hiszem, hogy elő fogom még venni, maximum egy-két kedvenc jelenet erejéig.

Szereplők
Woona-t és Dong Soo-t nem tudom külön venni, mert ők annyira összetartoznak számomra. Mint említettem, ők voltak a kedvenc párosom. Sajnáltam, hogy Woona-nak úgy kellett felnőnie, ahogy, talán ha az apja másként bánik vele, mindez nem történik meg. Dong Soo-t szintén sajnálom, mert ő is nagyon sok embert veszített el maga körül. Annyi bajom volt vele, hogy míg a sorozat első felében bugyuta volt, addig a sorozat második felére átesett ama ló túloldalára és majdhogynem egy mosolyt sem láttuk tőle, nem értem, miért nem tudták megadni neki az arany középutat? Ji Chang Wook eleve nagyobb kedvencem, ezért róla rosszat nem tudok írni, talán annyit, hogy az Empress Ki-ben sokkal jobban állt neki az a szerep. Yoo Seung Ho is nagyobb kedvencem, az első sorozatomban az I miss You-ban is főszereplő volt, de ott sem kapott boldogabb befejezést.

Szerettem Ga Ok és Chun közös jeleneteiket. Ga Ok a maga csendességével valamilyen szinten szerette is Chun-t, bár nem annyira, mint a kardszentet. Chun-t borzasztóan sajnáltam, hiszen bár Ga Ok egész életében mellette volt, de mégsem volt az övé. Amikor egy ideig azt hihettük, hogy Jin Ju az ő lánya, én nagyon örültem, és ezt követően ahogy ő is megváltozott...a halála összetörte a szívemet. :(
Choi Min Soo aki Chun-t alakította nem volt számomra ismeretlen, mert a Running man-ben már találkoztam vele és ennek a férfinak hihetetlen kisugárzása van. Még a képernyőn keresztük is annyira átjött a színészi játéka, hogy az elképesztő!!

Zene
A sorozatban a zenék viszont rendkívül jók voltak. Legfőképpen két számot tudnék kiemelni, BMK - Yanoe című számát, és a legnagyobb kedvencemet, Shin Sung Woo - Standing című számát.

Idézetek
“-A fejed csak dísznek használod?
-Igen. A fejem már születésemtől fogva csak dísznek használom.
Éppen ezért a szívem szerint élek.” (Dong Soo)

És még egy két szívmelengető, vagy éppen szomorú jelenet a sorozatból!





Történet: 10/7
Szereplők: 10/6
Színészek: 10/7
Zene: 10/9

MAGYAR FELIRAT

8 megjegyzés:

  1. Szia HaNeul!
    Ez a sori nekem is nagy kedvencem lett volna de egyet kell értenem azzal amit mondtál róla, számomra is érthetetlen volt ez a szerelmi szál és a vége teljesen lapos lett mint a Hortobágy!

    VálaszTörlés
  2. Én nagyon szeretem ezt a sorozatot, az utolsó pár részt az egyik fordítóismerősöm az én kérésemre csinálta meg és imádom benne a fiúkat. Sajnos azzal valóban egyet kell értenem, hogy maga a dráma (történelmi sorozat - sageuk lévén) elég lassú lefolyású, de szerintem meg lehet szokni. Természetesen itt is, mint a legtöbb ilyen jellegű drámában a színészek viszik el a prímet, bár egy-két karakterválasztást én sem nagyon értettem. A főszereplőlány tényleg nem volt egy nagy szám, se nem volt szép, se nem volt csinos... két ilyen jó pasi mégis odáig volt érte, bár nekem van ötletem, miért. Sajnos a készítők, bár szerintem egy történelmi sorozatnál érthető, ugyanabba a hibába esetek, mint a Pinocchionál és nagyon elhúzták a dolgokat, mikor egyetértve veled a kevesebb több lett volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És ezen felül ezért a "szereplésért" a lány díjat is kapott....normálisak ezek?? :(
      Szerinted miért volt oda két ilyen jó pali ezért a "lányért"?

      Törlés
    2. Szerintem főleg azért, mert olyan elesett volt..és tudod, hogy megy ez Drámaföldön...általában mindkét főhős gy csajba szeret bele, de azért tényleg furcsa, hogy nem találtak egy jobban odaillő színésznőt. :) Például most nézem a Healert és Park Min Young olyan édes Ji Chang Wook-kal. :) Az Empress Ki-ben is milyen jól nézett ki Ha Ji Won-nal, de itt valahogy nem tudtam átérezni a nagy szerelmet, inkább mintha sajnálták vagy szánták volna "szegény lányt" a szörnyű sorsáért. Egyébként nem ezért kapott díjat, hanem a He's on duty-ért. Valahogy nagyon nem csípem ezt a lányt...

      Törlés
    3. Akkor megnyugodtam, hogy ezért nem kapott díjat. A szerelem nekem sem jött át, mert miután kiégették a hátán lévő tetkót, kimerült a szerepe abban, hogy bámult valakit vagy éppen nem is szerepelt. Nem véletlen szerintem, hogy a "színésznő" 4 sorozatban szerepelt 4 év alatt és ebből 2-ben csak 100. mellékszereplő volt, a Mimi-ben is csak egy felesleges szerepet kapott...az biztos, hogy vele főszerepben nem néznék sorozatot... :D

      Törlés
  3. A Főszereplő lányt ezzel a karakterrel én is szívesen kihagytam volna..a középső képben, mikor az esőben örömtáncot lejtenek számomra nagyon izgalmas volt és együtt örültem a küldetésük sikerének...ugyanakkor a befejezés nagyon fájdalmasra sikeredett. Ezzel együtt mivel a zenéje is magával ragadó volt..mindenképpen érdemes megnézni..hibái ellenére nekem nagyon nagy kedvenc lett ez a sorozat amiről persze a srácok tettek...A fekete ruházat és komor csendesség és félelmetes harci jelenetek pedig minduntalan Bidámot juttatta eszembe a Sillából...Ezzel együtt szeretem.Kata58

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!
    Azt még meg tudnám érteni, hogy beteszik egy filmbe mert valakinek a valakije, de hogy egy normális szövegkönyvet nem tudnak neki íni? Most akkor vagy annyira buta amennyire látszik vagy a film készítői hiszik tévesen azt, hogy az egyszerű jelenléte már elég.Balajtikati

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés