2015. január 21., szerda

TOP 10 kedvenc színészem

Kedvenc színészem összesen 10 van, bár kedvelek más színészeket is, de ők a nagyobb kedvenceim. Sőt, még őket is további körökre tudom bontani. Az első négy színész a legnagyobb kedvencem, tőlük bármikor bármit megnéznék. A következő három színész csak egy kicsit marad el az első háromtól, de azért érezhetően nem akkora kedvenceim. Az utolsó négy színész a listámon pedig bár nagyobb kedvenceim ők is, de már kissé távolabb állnak a szívemtől. :D

1. Song Joong Ki
Ő volt az első számú kedvencem legelőször is. És bár nem tud rajzolni, táncolni és kacsintani sem, nekem mégis ő marad örökre a legkedvencebb színészem. Először a SYKScandal-ban láttam, és akkor figyeltem fel rá, ezt követte a Werewolf boy című filmje, ami eddig a legjobb koreai film amit láttam. Alig várom, hogy végre május vége legyen, mert akkor végre leszerel és újra láthatom őt egy fantasztikus szerepben. ^-^


2. Ji Chang Wook
Ő nem annyira rég óta tartozik a kedvenceim közé. Először a Secret Love című rövid sorozatban láttam őt, egy angyal szerepében (imádom az angyalokat!) aztán az Empress Ki-ben annyira mély benyomást tett rám, és annyira megkedveltem az elejétől fogva, hogy egyből a kedvenceim élvonalába ugrott vele. Azóta már megnéztem más sorozatát is, és nem csalódtam ott sem benne. ^-^


3. Kim Soo Hyun
Vele először a Dream high-ban találkoztam, még Korea imádatom kezdetén, de azóta is bent maradt az élmezőnyömben. A YWCFTS miatt pedig végleg bebetonozta magát a dobogóm harmadik helyére. (Azok a szemek, és az a száj....khm!) ^-^


4. Joo Won
Joo Won-t először a Bridal mask című sorozatban láttam, amiről mindenki ódákat zengett és nem véletlenül, mert egy fergetegesen jó sorozat. Nincs benne unalmas rész egy csepp sem. Ezt követően a Good doctor-ban láttam őt újra (amiért én Oscar díjat adnék neki!) majd a Tomorrow cantabile-ben. Mindkét szerepben csodálatosan alakított, igazából még nem láttam tőle rossz sorozatot vagy filmet! ^-^


5. Lee Jin Wook
Vele a Nine: Nine times time travel című sorozatban találkoztam először, amit véletlenül találtam meg, de mivel szeretem a fantasy sorozatokat, így megnéztem és nem bántam meg. Örök kedvencem marad a sorozat. Ezt követően a Three musketeers-ben láttam viszont, és kicsit sem csalódtam benne, a koronahercegnővel nagyon édesek voltak! És imádom a mosolyát! ^-^


6. Park Seo Joon
Park Seo Joon-nal a Witch's romance című sorozatban találkoztam, ahol baromi jól játszott, persze erre rátett az is, hogy jóképű férfiú. :D Tervbe vettem tőle a Kill me, heal me című sorozatot is.


7. Lee Dong Wook
Lee Dong Wook-kal a Scent of a woman című sorozatban találkoztam, amely egyébként egy gyönyörű sorozat volt. A sorozatban lévő tangó jelenet után bekerült a top 10-embe. Ezt követően láttam tőle a Hotel King című sorozatot is, ahol nem okozott csalódást a színészi játékával. :D


8. So Ji Sub
So Ji Sub-bal a Master's sun-ban találkoztam először. Mikor láttam a sorozat bemutatóját, azt gondoltam, hogy nem egy jóképű fickó, de azért nézzük meg a sorozatot. És ezt azóta sem bántam meg. Nem egy kimondott szépfiú, de mégis van benne valami! És rendkívüli színésznek tartom. Több sorozatát is tervbe vettem. :D


9. Song Seung Hun
Song Seung Hun több sorozatát is láttam már, mindegyikben jól szerepelt, de leginkább az Obsessed című filmben ragadott meg. Nagyonjól játszotta a karakterét benne, nagy részben neki köszönhető, hogy ennyire megkedveltem a filmet!


10. Jung Il Woo
Jung Il Woo egy érdekes színész, nem mondanám rá, hogy tökéletes a színészi játéka, de mégis minden eddigi szerepében tatszik, amelyikben láttam. Első találkozásom vele a 49Days című sorozatban volt, ahol rettentően sajnáltam őt, majd a Flower boy ramen shop-ban játszotta az elkényeztetett gazdag fiút, akinek Pororo az apja :D majd a Golden rainbow-ban láttam, ahol szintén remekül alakított. :D

14 megjegyzés:

  1. Szia Eszter!
    Hmmmmmmmmmmm! Nem semmi top tíz, sok kedvencem benne van. Nekem tetszik:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik neked is! Neked ki van a top 10-edben? :P

      Törlés
    2. Szia
      Úgy fogalmaznék a saját top tízemről, hogy sok különboző csoportra osztottam kedvenceimet, és úgy rangsorolom őket. Pl van a Sexy Karizma csoport, vagy a Jól tudnak szenvedni csoport, vagy akik Motoron is jöhetnek éertem, és még nagyon sok ilyenem van.

      Törlés
    3. Nagyon jót nevettem a hozzászólásodon, érdekes megközelítése a kedvenceknek, de tetszik :D

      Törlés
  2. Szia HaNeul! Én is gondoltam rá, hogy csinálok egy TOP 10-es listát, kedvenc dél-koreai színészeimből, de annyi kedvencem van, hogy egyszerűen nem tudok választani, de nálam a TOP 5: Yoo Seung Ho, Ji Chang Wook, Ji Sung, Soong Jong Ki és Jung Il Woo... :D De az általad kiválasztott többi színészt is szeretem. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem sem volt egyszerű 10-et kiválasztani, mert rajtuk kívül van még egy seregnyi színész, akit kedvelek, még az idősebb korosztályból is, de ők állnak hozzám a legközelebb :D

      Törlés
  3. Sajnos még csak 2 kedvencemmel sikerült fordítást készítenem, de a többiektől (főképp Ji Chang Wook-tól) mindenképp szeretnék valamit fordítani... mondjuk a következő projektjét. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel én is így vagyok...ha gondolod a Blood után dolgozhatunk többször is együtt :D Például Song Joong Ki új sorozatán, mivel májusban leszerel, tuti egyből bombázzák majd ajánlatokkal :D Mit szólsz? :P

      Törlés
  4. Nem rossz ötlet. :) Már többször dolgoztam együtt emberekkel, eddig mindig sikeresen. :) Kíváncsi leszek, nekünk hogy fog menni...XD Ji Chang Wook és Song Joong Ki-től mindenképp szeretnék valamit. Mondjuk Song Joong Ki-tól már megvolt a Werewolf Boy. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem remekül fog menni nekünk a közös munka! Majd megbeszélhetnénk, hogy hogyan fordítsuk, egy részt te, egy részt én, vagy minden részt felesben, vagy egyik héten én, másik héten te? :D

      Törlés
    2. Nos, én eddig (most a heti két részesekre gondolok) úgy csináltam, hogy egyik részt én, a másikat pedig a társam fordította. Természetesen ha az egyikünk nem ért rá, akkor a másik megcsinálta az ő részét is, de aztán dupláznia kellett. Mivel itt nem egy mezei drámáról van szó, hanem orvosiról, ezért biztos nem fogunk olyan szélsebesen haladni, mint mondjuk én a Pinocchio-val, de megpróbálhatjuk. Bár majd egyeztetnünk kell, mert nekem a február elég húzós lesz... Nagyrészt úgyis attól függ, mennyire fog tetszeni a sorozat. Én ugyan még nem adtam fel valamit, ha beterveztem, de nagyon számít, mennyire fog tetszeni nekünk és mennyire lesz nehéz.

      Törlés
    3. Ezután a sorozat után én pihenőre megyek... és egy ideig csak filmeket fogok fordítani, úgyhogy egyenlőre nincs is más betervezve, csak ez. De majd meglátjuk... :D

      Törlés
    4. Rendben Hayako, akkor majd megbeszéljük ezt még addig részletesen :D

      Törlés
  5. SZiasztok,
    nekem lenne egy kérdésem. ONline szeretnék nézni filmet, de nincs feliratozva. Melyik programot szoktátok erre használni? Tudna valaki segíteni egy technikai analfabétának ? :)

    VálaszTörlés